valójában a városi strandon nőttem fel.
pontosabban úgy mondanám, hogy a napozók
melletti zuhanyzók árnyékában, ott, ahol
a vízcsövek futnak be a pontatlanul illesztett
fémlemezes női zuhanyzóba. azt mondják,
hogy engem a táj szült és aztán csak én
magamat. meglehet, hogy valóban a táj,
azoknak a nőknek a szeméremtája, akiket
meglestem napozás után, zuhanyzásuk közben.

engem csakis az intimitás érdekelt, ahogyan
odafordultak a meleg- és hidegvizes csövek
lemezfuratai felé és a csillogó szemébe
néztek annak a tizenkét éves kissrácnak,
aki voltam, különös szeméremmel.

a nők, állhatatos bolondjaikat kortalan
odaadással jutalmazzák. mindannyian
törzsvendégei voltak a városi fürdőnek, tudták,
miattuk téblábolok, rájuk várok akkor is, mikor
nem folyik víz a zuhanyrózsákból, hogy csakis
értük adok fel csúszdázást, labdázást, hogy értük
nem ugrálok a többiekkel a hidegvizes
nagymedencébe, abban a rekkenő melegben.