gyerekkorom óta rejtegettem, eleinte magam elől, öntudatlanul,
később mások előtt kezdtem el szégyellni. pedig az ilyesmin
titokban gyönyörködni, csöndesen borzongani kell. mikor a létezés
fogad be a saját intimitásaidba, már nem érdemes az általánosba,
a neveltetés biztonságába, morális szabályok szemfedői mögé
vakulni. jobb odabízni magad, sodródni, mégcsak nem is figyelni
a szervi, érzékszervi történéseidre. aki elfojtja érzéki létezését,
az kizárólag csak az eszére marad. rég eluntam az eszemet. vagyis
annyiban mégiscsak szeretem, hogy van kurázsija bármikor cserben hagyni,
ösztönös önmagamnak átengedni. olyankor hagyom, hogy próbálgassa
kitanulni magát az érzékszervekből, áthallgat fül-, szem-, szívügyeimre.
ha a legtriviálisabb kérdésekre sem ismerem a válaszokat vagy
minimum komoly fejtörést okoznak, akkor érzem meg a valódi súlyomat,
látom, hogy ténylegesen nyomot hagyok a világban. de ügyelek,
hogy fontossá mégse váljak, ma sem. a hangos mondatokat másokra
hagyom. levegőt is csak súlytalan logikák idején veszek.

a szégyennek nincsen szaga. hője van, ragyogása. azt hiszem
a szemérmességtől szűziesebb, izgatóbb dolog a bűntudat.
aki megsérti a szent tabukat, azt kirekeszti a tág, szűk környezete.
de mégsem veti meg, nem undorodik tőle, egyszerűen tabuvá teszi
meg őt is. megszólíthatatlan, érinthetetlen fenséggé. félelmetes dolog
a beavatottság: falubolondja szerep. cseppfertőzéssel, összekacsintással,
kézrátétellel, fülbesúgással terjed, mint valami félelmes kór.

a tabu nevét csak többé nem kimondani! csak nem hívni meg ebédre,
ünnepekre! a tabunak nincs családja. barátja. társas összejövetelei.
magánya van és keserű belátása. test és érzelem határsértései, betekintései
a világ vegykonyhájába. fertőzőbetegsége, meg túl korán kapott halálos
sebe van. eleven cigányléte. magyar emlékezete. magyar szülei,
még magyarabb nagyszülei. vagy éppen román. sváb. ukrán. lengyel.
horvát. azerbajdzsán akárkijei. a kitagadásból nincs visszaút, nincs ellen-
varázsige. valami olyasmi ez, mint: „takarodj el a házamból!”. a szavak fehér
alapon, fekete hazugságok. tabuvá szentesültem, mozdíthatatlanul. nem tudom
még, mit jelent az érinthetetlenségem. próbálom újraélni, idézni, de amin
egyszer már átestem, nem tud traumaként, semmi módon pofára ejteni többé.
tényleg nem érinthet már semmi. hűtlenségem lett mára a legnagyobb szégyenem:
volt elég erőm elfelejteni nevemet, címemet, vezérlő- és irányítószámaimat.
elejtett pillanataimban emlékeztess majd, hogy többé nem, már nem borulhatunk
egymás elé, nem imádkozatunk egymásért büntetlenül.
.