„Késő van, ez a szokásom.”
Ladik Katalin

mint a szurok, elnyúlok a napon,
kavicsként koppanok, utcára
köpött rágó a nagy hidegben.
félbe felejtett mondatok között
nincs vágyam, de az élethez
van egy felépített tervem.
tulajdonképen jól vagyok,
előzékeny, figyelmes, érzékeny
a hangsúlyokra, akár egy sorozatgyilkos.
örökzöld sövények fölött vattacukor
lila hajú nyugdíjasokra látni.
itt minden ragadósan édes, és szabad
cigánykerekezni, tekerni előre,
hátra az évadok között. belelapozni
egy kint felejtett könyvbe. átpörgetni
egy kávéval a szívet, akár egy búgócsigát,
ez a terv, vagyis, maradni,
amíg lehet meggondolatlanul.