mikor abban a forgalomban haladtuk, biztos emlékszel még,
kértem, ne költs ajándékokra, ha eljön az ünnepünk.
hiba volt ez, gyávaság részemről, hogy az okát nem akartam
bevallani, pedig tudtam, hogy akkorra köztünk,
már mindennek vége lesz.

és eljött mégiscsak az a mi napunk, hosszú hallgatás után
kerestél: „ez a te ünneped”--, mondtad.
és hogy fáj még, bár maradtál volna
egész életen keresztül.

„bármelyik halálod szebb nálam.” --mondtad.

és lehet, hogy tényleg úgy van, én mégsem találtam
szebb halálnemet magamnak tőled.
ne bántson, hogy nem adtam tovább a vérem:
sem közös gyerek, sem szipolyozó ragaszkodás.

visz a forgalom, kacagunk azon,
hogy az ünnep nekünk végül is mindig ugyanaz a nap,
ma fent, ma lent, de nézd csak: minden körbe ért megint.